Nem győzzük hangsúlyozni, hogy minden legyen meg a helyszíni felmérés előtt. A legjobb, ha a konyha tervezőjén keresztül vásárol az ügyfél, amennyiben erre van lehetőség. Ekkor a tervező cég beszerzi a konyhai gépeket, elszállítatja a telephelyére, és majd a kész konyhával együtt kiszállítja és beépíti a leendő konyha tulajdonosnak. Így tervezéskor könnyen tud róla méretet venni, hiszen az innen-onnan beszerzett gépeknek, mosogatóknak sokszor nincs meg a papírja, típusával kapcsolatosan különböző weboldalak eltérő információkat mutatnak.

A mosogatótálcának megfelelő szélességű konyhaszekrény kell, ami meghatározza a teljes konyhasor megjelenését. Mosogatógépből is lehet olyan, ami teljesen beépített, vagy csak a panelja látszik, de egy szép szálcsiszolt színű jól mutathat nem beépítve is.

A sütőnél, mikrónál most a legelterjedtebb, ha kamraszekrénybe van építve egymás fölé. Ekkor minden kézre esik, a sütés jól látható távolabbról is. A sütő persze kerülhet a főzőlap alá is, ez a vásárló döntése.

Kiválasztott főzőlapunk lehet indukciós, villany vagy gázos is. Van aki ragaszkodik a gázhoz, de ha egyszer volt indukciós főzőlapja az embernek, biztosan olyat akar, hiszen könnyű takarítani és egyenletesen melegít. Egy indukciós főzőlap alá tehetünk ugyan olyan konyhaszekrényt, mint bárhova máshova hiszen lesz neki hely. Ügyeljünk arra, hogy a főzőlap mögé olyan csempe, fali dekor kerüljön, ami állja a hőt, nedvességet és azt is könnyen tisztíthatjuk. Legyen két oldalt elegendő helyünk a konyhai előkészítésre, az edényeknek, és elég fiókunk, polcunk, hogy minden fűszer, edény kéznél legyen.

A páraelszívó lehet térben álló vagy beépített is. Akár elhelyezkedhet a konyha sziget fölött. A beépített elszívó szekrényében egy kis polc felületen tárolhatunk is kisebb dolgokat. A beépített és külön álló elszívó csövét is ki kell vezetni, így a főzőlap vagy közvetlenül legyen a kivezető cső előtt, vagy a felsőszekrények felső takaró lécével ügyesen takarjuk el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük